Sziasztok! Hosszú idő után végre beadtam a derekam és úgy döntöttem, hogy alakítok egy fansub csapatot. Szeretném, ha minél több mangának lenne meg a teljes fordítása. Jómagam már többe is belekezdtem, de egyedül soha az életben nem leszek kész egyikkel sem. Szóval, elhatároztam, hogy hajrá! Dolgozzunk együtt!
2017. január 8., vasárnap
2016. október 17., hétfő
K: The Culmination of a Promise
Sziasztok! Tudom, hogy már nagyon régen jelentkeztem és sajnálom is a dolgot. Sajnos számomra ez az év azzal kezdődött, hogy tönkrement a winchesterem, amin rengeteg munkám rajta volt, köztük egy kisebb tucat doujinshi. Némileg elfogott a depresszió és a bizonytalanság. Nem tudtam (és most sem tudom), hogy valaha előkerülnek-e azok az adatok és ha igen, akkor mikor. Végül nem rég összekaptam magam és elhatároztam, hogy nem várhatok örökké, ha meglesznek a korábbi munkáim, akkor meglesznek, ha nem akkor nem. Addig is tovább lépek és igen is csinálom azokat a dolgokat, amiket szeretek. Kezdésnek az alábbi kis szösszenetet hoztam el, aminek főszerepében Kuro és Shiro állnak a K című animéből. Kellemes idő töltést hozzá! =)
Megjegyzés: Ahhoz, hogy a szöveg rendesen látszódjon, új lapon kell megnyitni és kinagyítani.
Letöltés: K: The Culmination of a Promise
2015. szeptember 20., vasárnap
Felvétel
Ezt majd még megbeszélhetjük, de egyenlőre az van, hogy mindenképp szükségem van minimum egy emberre, aki felteszi a feliratokat a Doujinshi-k oldalára. Sajnos nekem a Photoscape töredezve jeleníti meg a betűket, nem számít milyen betűtípussal próbálkozom. Eddig fél tucatszor próbáltam, hogy törlöm a programot és újratelepítem. Régebbi verziókkal is próbálkoztam, de semmi. Ezért szeretném valaki segítségét kérni, aki jártas a program használatában és rendesen megjelennek neki a betűk. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nálam van a gond és amíg nem tudom megoldani, addig nem tudok haladni, pedig már nagyon szeretném lefordítani és feltenni a kész Doujinshi-ket. Főleg, mivel egyrészt régen volt új, másrészt mert a felesleges, még angol szövegű lapok foglalják a helyet a winchesteremen. --->
2015. március 24., kedd
Kenny & Baby Levi: 3.rész
Hali!
Ahogy ígértem, elkezdtem magyarra fordítani és elhelyezni a szöveget a tisztított oldalakra. Itt is van az első, ami a Kenny & Baby Levi sorozat harmadik része. Jó szórakozást! ^^
Üdv, Yuri-Chan
2015. március 18., szerda
Jelentés ;)
Sziasztok!
Tudom, elég régen volt utoljára új doujinshi, amiért bocsánatot kérek. Eleinte eléggé elfoglalt voltam és megfeledkeztem róla, mikor pedig eszembe jutott akkor vagy pont nem voltam itthon vagy épp mást csináltam. Mióta elfoglalt voltam azóta nem is olvastam doujinshi-ket, így új anyag sincs. Azonban maradtak még tisztított oldalak/képek/történetek (nevezzétek ahogy akarjátok), amiket lefordítok és felteszek.
2014. november 4., kedd
2014. október 31., péntek
Kenny & Baby Levi sorozat 2.rész
Kenny & Baby Levi sorozat 2.rész
Baby Levi & Kenny at the photo studio - Levi és Kenny fotó stúdióba mennek
Megjegyzés: Gondolom észrevettétek, hogy más betűtípust használok, mint eddig, aminek oka, hogy igazság szerint ezt kéne használni a szövegbuborékokban, csak eddig nem volt meg. De most, hogy megvan, az eddigi munkáimat, amiket Times New Roman-nal csináltam, átjavítom, hogy rendes legyen.
Baby Levi & Kenny sorozat 1.rész
Baby Levi & Kenny sorozat 1.rész:
Raising Levi - Levi nevelése
Sziasztok! Örömmel jelentem, hogy már minden rendben a gépemmel, és visszatértem! Méghozzá egy aranyos Doujinshi-vel, ahol Levi és Kenny vannak a középpontban. ^^
2014. október 23., csütörtök
Rossz hír
Hali!
Sajna rossz hírem van. Bizonytalan ideig (amit igyekszek a lehető legrövidebbre faragni) szünetelnek a blogjaim, ugyanis most fogom majd lecserélni az XP-t Windows 7-re (tudom "kissé" későn), ami nem tudom meddig fog eltartani, mert még nem szereztem be, csak a fájljaimat kezdtem "elmentegetni". Ami sajna eltart egy darabig, mert jó sok van...
És amíg nem cserélem le az XP-t, addig sajna nem tudok dolgozni, mert már így is eléggé sz*rakodik miatta a gépem, és ha lehet akkor nem akarom méginkább terhelni szegényt.
Köszönöm a megértéseteket, igyekszem minél előbb megcsinálni és folytatni a blogolást!
További szép napot/estét!
Üdv, Yuri-Chan! =)
2014. október 10., péntek
Felhívás!
Az előző bejegyzésnél (Málnás kenyér) két kép felcserélődött, és technikai okok miatt egyenlőre nem tudom helyes sorrendbe állítani őket. De amint lehetőségem nyílik rá, kijavítom!
Megértéseteket köszönöm!
További szép napot/estét kívánok!
Üdv, Yuri-Chan! =)
2014. október 9., csütörtök
Daddy Ackerman
Most nem írom ki ide az elejére a megszokottakat (készítette, fordította stb.), mert az eredeti címet használom, és a fontos tudnivaló az utolsó kép alján rajta vannak.
Remélem nem csesztem el nagyon, és tetszeni fog.
Jó szórakozást!
Üdv, Yuri-Chan! =)
Csak még annyi, hogy a tisztítást, és lényegében a lektorálást is én csináltam (már mint ami a magyarra fordításhoz kellett). =)
2014. szeptember 17., szerda
Levi & Eren Are Brothers - Ocean
Forrás: Levi&Eren Doujinshi
Eredeti cím: 【進撃兄弟現パロ】一緒がいい②
Készítette: 夏成@通販再開中
Magyarra fordította: Yuri-Chan
2014. szeptember 16., kedd
Múltbéli emlékek
Eredeti cím: ??
Angol cím: ??
Forrás: HikarunoHime.tumblr.com
Készítette: なぐさめ
Magyarra fordította: Yuri-Chan
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





































